Villa Jaskowa Dolina

A Villa Jaskowa Dolina (magyarul Jaskowa Völgy Villapark) a Cordia legújabb, családcentrikus fejlesztése Gdanskban. A projekt zöld környezetben, a Jaśkowa Dolina Park szomszédságában és egy olyan villanegyed közelében épül fel, ahol számos, történelmi jelentőségű, a XIX. század végén, ill. a XX. század elején emelt épületek találhatóak. E környék egyedülálló atmosztférája annak is köszönhető, hogy a közelben fekszik a számos természetvédelmi területből álló, kiemelten védett státuszú Trójmiejski Park Krajobrazowy, vagyis a Hármasváros Tájképi Park. A lakóparkot éppen ezért úgy terveztük meg, hogy harmonikusan illeszkedjen a környezetébe. A zöld környezet, a szellősen elhelyezett, mindössze háromemeletes épületek tágas, ugyanakkor meghitt életteret kínálnak, a házak homlokzatának klinkertégla-burkolata pedig otthonos és természetes megjelenést kölcsönöz a lakóparknak.

A Villa Jaskowa Dolina épületeit két ütemben építjük fel. Az első ütemben elkészülő öt lakóházban 97 darab, 31-155 négyzetméteres otthon kap helyet, míg a második ütemben további három épületet és 118 lakást (34-129 négyzetméter) jelent majd. A földszinti lakások mindegyike saját, akár 200 négyzetméteres kertrésszel rendelkezik, míg az emeleti otthonok tágas erkéllyel épülnek meg. A beruházás várhatóan 2022 2. negyedévére készül el.

Az épületeket egy 4,5 ezer négyzetméteres kert öleli körül, ahol közel 50 féle növény telepítése mellett ún. esőkerteket is létrehozunk azért, hogy így javítsuk a terület vízmegtartó képességét. A kertben további számos kertépítészeti megoldás mellett megtalálható lesz egy szabadidős zóna kerti könyvtárral, egy játszótér és egy kültéri edzőpark is.

A lakóparkból több óvoda és iskola is könnyen megközelíthető. A közösségi közlekedési kapcsolatok is kiválóak: a belváros busszal kb. 25 perc alatt elérhető, a buszmegálló pedig pont a lakópark előtt van. A Gdańsk Wrzeszcz vasúti állomás 2 kilométer távolságra található, Galeria Morena bevásárlóközpont pedig 2,3 kilométerre van. Gdansk távolabbi kerületei és a városból kivezető utak szintén könnyen elérhetőek autóval.

Méret: 225 lakás

Megközelíthetőség

– kiváló elhelyezkedés, tágas zöldterületek
– 4 buszjárat és 1 éjszakai buszjárat megállója a lakópark előtt – a belváros 25 percre
– a Morena bevásárlóközpont 4 percnyi autóútra
– a helyi gyorsvasút Wrzeszcz állomása és az elővárosi vasút Brętowo állomása 2 km-re
– 10 percnyi sétával elérhető egy szupermarket, fitneszközpont, étterem, óvoda és középiskola is

Szolgáltatások

– szabadidős zóna
– kerti könyvtár
– játszótér
– kültéri edzőpark