Hírek
Egyre többen vágynak már Magyarországon is okosotthonra. A hálózatra kapcsolt kütyük ugyanis segíthetnek a rezsicsökkentésben, illetve a biztonság szavatolásában is
Budapesten több min 78 ezren, míg a nagyobb vidéki városokban nagyjából 22 ezren tervezik, hogy öt éven belül új építési lakást vásárolnak. Ez derült ki a Cordia Magyarország megbízásából, az Ipsos Zrt. által készített felmérésből.
A potenciális vásárlók 80 százaléka saját részre, 10 százalékuk befektetési célra, 8 százalék pedig mindkét céllal tervezi új lakás megvásárlását.
Ugyan az egyik legfontosabb szempont továbbra is a környék és a megközelíthetőség, a befektetési céllal, magasabb pozícióban dolgozó potenciális vevők fele már azt is elvárja, hogy a lakás okosotthon legyen.
„Az okosotthon-technológiával felszerelt lakások egyre vonzóbb alternatívát jelentenek a vásárlók számára. A szenzorokkal folyamatosan mérhető a levegő hőmérséklete és páratartalma, de akár távolról lekapcsolhatjuk a vasalót vagy a világítást is, ha indulás előtt megfeledkeztünk róla” – mondta Földi Tibor, a Cordia Magyarország vezérigazgatója
Hogyan csökkenthető a rezsi?
S valóban: az okosotthon a kényelmes és egyszerű kezelés mellett két területen nyújt hasznos megoldást: védelem és rezsicsökkentés.
Az egész szakma még kísérletezik azzal, hogy mire is van igazán szüksége az embereknek. Míg az Egyesült Államokban inkább a biztonságon van a hangsúly: a kamerák, riasztók, ajtóba szerelt szenzorok népszerűek, addig Európában az energiahatékonyság fontosabb. Olyan megoldást keresnek az emberek, amivel csökkenthető a rezsi
Az okoskapcsolókkal távolról is ki- és bekapcsolható egy lámpa, így nem fogyaszt felesleges áramot. Míg a fűtésszabályozó automatikusan be tudja ideális szintre kalibrálni a hőmérsékletet a lakásban,így amíg nem vagyunk otthon, addig csökken, ahonnan nem lesz nagy megerőltetés (és fogyasztás) kellemesre visszamelegíteni akár egy óra alatt a szobákat.
Kütyük+felület
Idén év elején felröppent a hír, hogy a Magyar Telekom is okosotthonos szolgáltatás indításán dolgozik, a telekommunikációs cég ráadásul nem csak eszközöket kínálna, de saját felületet is az ügyfeleknek.
Az Okos Otthont akár tévéről, mobilról, tabletről, és PC-ről is lehet majd irányítani.
A felhasználók itt tudják majd ellenőrizni a hőmérséklettől kezdve a lámpákon át a lakás összes nyílászáróját. Ha elfelejtettük bezárni a teraszajtót, és elkezd radikálisan esni hőmérséklet, rögtön látjuk, és tudunk intézkedni.
Megfizethető áron is lehet
Ami szimpatikus ha tényleg megvalósul a Telekom szolgáltatása, hogy akár egyesével is megvásárolhatjuk a nekünk szimpatikus kütyüket – ráadásul viszonylag olcsón. Kezdhetünk egy kamerával, egy termosztáttal, egy mozgásérzékelővel, okoskonnektorokkal, füst-, víz-, és nyílásérzékelővel. Egy fali panel lehetővé teszi, hogy a riasztórendszert be- és kikapcsoljuk, illetve programozzuk. A pánik gomb pedig nem csak falra, de csuklóra erősíthető változatban is megjelent a webshopban.
Elsősorban a lengyel Fibaro termékei voltak láthatóak a kiszivárgott oldalakon, a cég a hollandok és britek mellett élen jár az IoT, azaz a hálózatra kapcsolt eszközök gyártásában.
Aki megfizethető áru termékekkel akarja meglévő vagy új lakását felszerelni, annak érdemes így lépésenként, egyesével megvennie a kütyüket. Ha ugyanis nem ilyen olcsó, akár házilag is telepíthető szenzorokat és konnektorokat veszünk, akkor a következő lépés a csillagos ég!
Az az okoshűtő ugyanis, amit kamerával szereltek fel, hogy távolról a mobilon meg tudjuk nézni, mi van otthon, és mit kell venni, vagy amelyik szól az autóban hazafelé vezetve, hogy vegyünk narancslevet, mert elfogyott, és látja, hogy épp a bolt mellett haladunk el: na azt már csak a tehetősebb réteg engedheti meg magának.
Biztonság mindenekfelett:
Amikor megkérdeztük februárban az Origo olvasóit arról, hogy vennének-e okosotthon, 1483 fő válaszadását követően a következő eredmény született:
– 37 százalék azt mondta: Igen, mert fontos a biztonság,
– 23 százalék azt mondta: Igen, mert fontos, hogy mennyi a rezsi,
– 23 százalék szerint burzsuj pazarlás és felesleges, míg
– 17 százalék soha nem venne. „Ki akarja, hogy az NSA még ezt is megtudja?!”.
Ez annak fényében meglepő, hogy elvileg Európában inkább az energiafelhasználás a lényeges, szemben az amerikaiakkal, ahol a biztonság.
A cikk eredetije az origo.hu-n olvasható.