Hírek

2018.11.14.

Kreatív.hu: Okosplázát hirdet az Umbrella kisfilmje

Az imázsfilm az Etele Plaza korszerűségét és multifunkcionalitását mutatja be. A Kreatívon látható először.

Imázsfilm készült a Futureal-csoport új bevásárlóközpontjának, a dél-budai Etele Plazának. A befektetőket és látogatókat célzó kisfilmet az Umbrella Collective készítette.

A közlemény Budapest első okosplázájának nevezi at Etele téren megnyíló, 55 ezer négyzetméteres bevásárló- és szabadidőközpontot, amelyet a Paulinyi – Reith & Partners tervezett, és amely Buda legnagyobb plázája lesz. Mobilalkalmazást is fejlesztenek hozzá, ami segít majd eligazodni a vásárlónak, innen az okospláza elnevezés. Az új plázának november elején tették le az alapkövét.

Lent a film kreatív koncepciója olvasható, utána látható a film maga a plázára vonatkozó információkkal és adatokkal, illetve az alkotók listája.

A film elkészítése során elsődleges szempont volt, hogy a legfontosabb információkat és adatokat közérthető és látványos módon adják át a nézőnek az Umbrella szakemberi, ugyanakkor szemléltessék a pláza magas minőségű 3D látványterveit. Az alkotás motion graphics világában számítógépes animációk és modellek segítségével keltették a mozgás látszatát. A látványterveket markáns tipográfiai megoldásokkal, absztrakt 3D-s terekkel és élő szereplős színészi játékkal ötvözték. Az egyes fejezeteket (Location – Helyszín, Facts – Tények, Catchment – Vonzáskörzet, Green Solutions – Zöld megoldások) egy-egy iniciálé választja el egymástól, melyek a fehér, makettszerű terekben vizuálisan figyelemfelkeltően tagolják az egyes részeket. A néhány perces videót a betűkben és azok körül feltűnő valódi emberek és tárgyak töltik meg élettel, amelyek nem csupán jelen vannak, de reflektálnak is az adott téma emberi, hétköznapi aspektusaira.

Alkotók listája

Megbízói oldal
Megbízó: Futureal-csoport
Marketingigazgató, kommunikációs vezető: Szili Tímea
Arculati igazgató: Szentmiklósy Attila

Ügynökség
Reklámügynökség neve: Umbrella Collective
Kreatív igazgató: Jedlicska Márton
Rendező: Galán Géza
Társrendező: Bátory Péter
Art director: Bátory Péter
Account manager: Gáti Fruzsina
Post Producer: Roszik Gergő, Marton Marcell
Producer: Lotfi Peiman
D.O.P.: Vass Gergely
VFX: Shahab Hosseini
3D artist: Battore Haraszti
Motion design: Kajcsa Dániel
Vágó: Roszik Gergő
Colorist: Gaál Lacó
Hangmérnök: Szabó Tamás
Casting: Tönkő Szandra

A videó az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=r3AWc54DkWA&t=6s 

Az eredeti cikk a Kreativ.hu oldalán olvasható.