Hírek

Elindult a bruttó 155 ezer négyzetméteres Etele Plaza építése a Kelenföldi pályaudvar mellett. A Futureal-csoport legújabb kereskedelmi fejlesztése a főváros harmadik legnagyobb bérbe adható területtel rendelkező bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz. Az idehaza egyedülálló építészeti megoldásokat és digitális szolgáltatásokat ötvöző plázában található majd meg a legtöbb nagy divatmárka egy helyen Magyarországon.

Az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában kezdte meg az Etele Plaza építését a Futureal-csoport.

Az 54 ezer négyzetméter bérbe adható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontot várhatóan 2020-ban nyitják meg a nagyközönség számára.

A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló pláza – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból.

Az Etele Plaza a várakozások szerint naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd a fővárosból, az agglomerációból és a közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból. Az új bevásárlóközpont közvetlen közelében fekvő Etele tér jelentőségét jelzi, hogy a 4-es metró végállomását, a Kelenföldi vasútállomást, illetve a buszpályaudvart naponta mintegy 165 ezren veszik igénybe ma is.

A leendő központ elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol mintegy 235 ezren élnek. A környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett.

A modern megjelenésű Etele Plazában 200 üzlet kap majd helyet, ahol a tervek szerint minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb alapterületen képviseltetik magukat a legnagyobb divatmárkák. A divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1,300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül.

Az Etele Plaza egyedi szolgáltatóközpontjában lehetőség lesz az interneten rendelt áruk átvételére, illetve visszaküldésére, valamint a megvásárolt termékek házhoz szállításának megrendelésére is.

A bevásárlóközpont külső megjelenését a főbejárati homlokzat Magyarország legnagyobb – külön szerkezeti megtámasztás nélküli – 30 méter magas és 30 méter széles függönyfal szerkezete, valamint a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek formavilága határozza meg.

A belső térben a lágy vonalvezetés mellett egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED kijelzős média felület hozza el Magyarországra a bevásárlóközpont-dizájn legújabb generációját.

Az Etele Plaza elegáns előcsarnoka, a divatmárkák folyosói, az attraktív belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz teremt majd egyedülálló világot a látogatók számára.

„Dél-Buda legfontosabb központjának ad új lendületet a Budapest ONE és az Etele Plaza megépítése. A Magyarországon egyedi megjelenésű bevásárló- és szórakoztatóközpont eddig a környéken nem elérhető vásárlási lehetőséget kínál majd a vonzáskörzetben lakók és egész Budapest számára, Dél-Buda szívében, mégis, csupán tíz percre a belvárostól. Az épület tervezése és kivitelezése során kiemelt figyelmet fordítottunk a fenntarthatóság és az innováció követelményeire, Budapest első okosplázájában korábban nem tapasztalt vásárlói élmény várja majd az idelátogatókat” – mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

A BREEAM fenntarthatósági minősítést már a tervezési fázisban megkapó, környezetbarát bevásárló- és szórakoztatóközpont közvetlen közelében épül a Futureal-csoport eddigi legnagyobb, ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn.

Az eredeti cikk az origo.hu oldalán olvasható.